Már az ősemberek is barlangban laktak. Az akkori kis populációknak tökéletesen megfelelt, így szívesen használták a természet által létrehozott menedéket. Építkezniük nem kellett, viszont – már az ember megjelenése előtt – a barlangban élő állatoktól ki kellett sajátítaniuk az új élő-, lakhelyet. (Ilyen állat volt a barlangi medve (ursus spaeleus), a barlangi oroszlán, hiéna, és őstulok (bos primigenus)). Az őskor után a római korban is felkeresték a barlangokat. Valószínűleg ekkor csak a pásztorok húzódtak meg itt, vagy katonai állomásokat létesítettek bennük. Voltaképpen a barlanghasználat, mint olyan, fennmaradt egészen a középkorig (remeték, bujdosó banditák látogatták előszeretettel). Ugyanúgy ellátott minden az emberi szükséglethez tartozó funkciót, ahogy napjaink lakásai is.
Az idő előre haladtával az ember fokozatosan elhagyta a barlangot, és így már a szabadban, felhasználva a természet kincseit, egyéni és legfőbbképpen tetszés szerinti helyre létesíthető épületeket alkotott. Alapanyagként
a földet, a követ és a fát használták. (Egyébként ma is ezek adják a klasszikus házépítés alapját.) Ezek után már nem csupán a tudás, a technika fejlődése, hanem a különböző kultúrák kialakulása is rányomta bélyegét a házépítés kultúrtörténetére. Élesen elkülönültek a világ más és más részein élő népek építkezési szokásai. Lényeges befolyásoló tényező volt a földrajzi elhelyezkedés, adottság. Az idők során változatos szépségű épületek készültek földből, fából és kőből. Évszázadokig alkalmazták ezeket az anyagokat, csak az építés technikáján finomítottak.
Áttörés leginkább az iparosodás és ásványkincsek döntő többségben való felfedezésével kezdődött. Fokozatosan gyarapodott ezáltal a házépítésben felhasználható elemek palettája. Ekkortájt jelent meg az égetett agyag és a tégla is. Az építkezés nehézségei, és időtartama csökkent, köszönhetően a technika új vívmányainak (csigák, égető kemencék). Sokkal könnyebben emeltek több emeletes épületeket, és a tetőszerkezetek régen megszokott nád, bőr, durvább vászon anyagait felváltották az időt állóbb cserepek, lemezek.
A népesség ugrásszerű növekedése, városiasodása szükségszerűvé tette, hogy az építkezésre szánt teret minél jobban kihasználják, ezért a néhány emeletes ház akár tíz vagy több tíz emeletessé növekedett. Ekkor kezdődött el a világban a panel-korszak. Ez azt jelentette, hogy a városokban lakótelepeket létesítettek, ahol csak és kizárólag többemeletes lakásokat építettek. Új elképzelés volt ez, új gyártási módszerrel. A vasbeton ekkor élte virágkorát. Az akkori műremekeket még ma is megtaláljuk a legtöbb városban.
Mára már ott tartanak a gyártó cégek, hogy kész házfalakat, tetőszerkezeteket, kínálnak, és a leendő tulajdonos legóként rakhatja össze saját igényei szerint elképzelt „kuckóját”. A legkülönfélébb – akár mesterségesen előállított – anyagokat használva (szilikát, gipszkarton stb.). A tetőfedő alapanyagokban is hatalmas a választék. A kezdeti több éves építési idő manapság már 2-3 hónaposra csökkent. – Ahhoz mérten, hogy a fáraók már uralkodásuk kezdetén elkezdték saját piramisuk építtetését, hogy haláluk bekövetkeztére elkészüljön… hát…
Az új megoldások, környezetbarát eljárások, az energiatakarékos kivitelezés, és kedvező ár teszi népszerűvé ezeket a készházakat a leendő vásárlók körében. Mellesleg napjainkban a világszerte magasabbá váló energiaárak, a globális környezetszennyezés hatására, valamint a környezetvédők tudatos fellépése nyomán a világban, és persze hazánkban is, az építtetők és az építészek körében felmerült az igény a régi, jól bevált, a környezetet kevéssé terhelő építésmódok iránt.
